hirdetés
Külföld

Demonstráló diákok vonultak át több francia városon

Diákok több francia városban felvonulva fejezték ki szolidaritásukat egy huszonkét éves egyetemistával, aki múlt hét pénteken – rossz anyagi helyzete miatt – felgyújtotta magát.

Demonstráló diákok vonultak át több francia városon
hirdetés

A huszonkét éves férfi azt követően gyújtotta fel magát Lyonban, hogy súlyos anyagi nehézségekkel nézett szembe, amelyekért a helyi politikusok során, valamint az Európai Uniót tette felelőssé – írja a BBC. Az eset következtében a diák teste 90 százalékán szenvedett égési sérüléseket, és jelenleg válságos állapotban van a kórházban.

A diákok szerint a férfi „kétségbeesett megnyilvánulása” jól példázza azt a bizonytalanságot, amellyel Franciaországban a fiataloknak szembe kell nézniük.

A lyoni incidenst követően a közösségi oldalakon az emberek #laprécaritétue (vagyis „a bizonytalanság öl”) hashtag kíséretében osztják meg gondolataikat, illetve Lyonban, Párizsban és Lille-ben is több száz diák gyűlt össze, ahol Francois Hollande korábbi elnöknek egy tervezett konferenciát vissza kellett mondania. A hashtagként is használt kifejezést a párizsi felsőoktatási minisztérium épületére is ráfújták festékkel.

Pénteken diákszervezetek a „diákok életének kiszámíthatatlansága” miatt szólalt fel. Elmondásuk szerint a férfi öngyilkossági kísérletét nem lehet csupán a személyes kétségbeesésére fogni.

hirdetés

A huszonkét éves férfi egy egyetemi étkezde előtt gyújtotta fel magát Lyonban, előtte azonban a Facebookon anyagi nehézségeiről írt, amelyért Emmanuel Macron mellett a két korábbi elnököt és Marine Le Pent okolta, valamint az Európai Uniót is.

A férfi barátnője volt az, aki a hatóságokat értesítette, miután a férfi SMS-ben közölte vele, mire készül.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés