hirdetés
Külföld

Egy 63 éves férfit gyanúsítanak a Nashville-i robbantással összefüggésben

Azonosítottak egy gyanúsítottat a Nashville-i, karácsonyi robbantással összefüggésben a helyi hatóságok a helyszíni DNS-minták elemzésének nyomán.

Egy 63 éves férfit gyanúsítanak a Nashville-i robbantással összefüggésben
hirdetés

Tennessee állambeli tisztviselők közölték, hogy a robbanás helyszínén talált DNS-minta egyezett egy hatvanhárom éves, Anthony Quinn Warner nevű férfiével, s a nyomozók arra gyanakszanak, hogy öngyilkos robbantás történt – számol be róla a BBC.

Vasárnap az FBI azt közölte, hogy egyelőre nincs arra utaló jel, hogy további gyanúsítottak is lehetnek, az indítékot illetően pedig egyelőre bizonytalanok.

A robbanás egy távközlési vállalat telefonközpontja előtt történt, így Tennessee mellett négy másik amerikai állam területén is fennakadások voltak a telefonos szolgáltatásokban a robbanás következtében.

A rendőrök helyi idő szerint december 25-én valamivel 6 óra előtt vonultak ki a helyszínre, mivel lövésekről tettek bejelentést. Röviddel ezt követően találtak egy lakókocsit, amelyből valaki azt közvetítette, hogy hagyják el a területet. Emellett az 1964-es Downtown című slágert is hallani lehetett a lakókocsiból.

hirdetés

Pár perccel később a jármű felrobbant az AT&T nevű telekommunikációs vállalat épülete előtt. Több ablak kitört a robbanás erejétől, és fák is kidőltek.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés