hirdetés
Külföld

Élőben közvetítette a tévé, ahogy Mike Pence alelnök megkapja a koronavírus elleni oltást

Mike Pence amerikai alelnök megkapta a koronavírus elleni védőoltást, amit a televízión élőben is közvetítettek.

Élőben közvetítette a tévé, ahogy Mike Pence alelnök megkapja a koronavírus elleni oltást
hirdetés

Pence úgy fogalmazott, „nem is érzett semmit”, amikor az oltást megkapta. A Fehér Ház szerint egyébként az volt a célja annak, hogy élőben közvetítették a védőoltás beadását, hogy ezzel is a vakcina iránti bizalmat növeljék az amerikai lakosság körében, s az embereket biztosítsák arról, hatékony, veszélytelen készítményről van szó - derül ki a BBC cikkéből.

Ugyancsak megkapta a vakcinát Pence felesége, valamint Jerome Adams amerikai tisztifőorvos is a Fehér Ház által megszervezett eseményen. Az Egyesült Államokban egyébként hétfőn kezdik meg a Pfizer és a BioNTech által fejlesztett vakcina terjesztését.

Ez lesz az első készítmény, amelyet engedélyeznek a koronavírus elleni védőoltásként, hatékonysága pedig a tesztek alapján 95 százalék körüli.

Az első 3 millió adag vakcinát az ötven állam különböző pontjain adják majd be a leginkább rászorulóknak. Mindeközben vizsgálják annak lehetőségét is, hogy a Moderna által fejlesztett vakcinát is engedélyezzék.

hirdetés

Az Egyesült Államokban több mint 310 ezer ember halt meg a koronavírus miatt, és a pandémia kezdete óta több mint 17 millió koronavírusos esetet jegyeztek fel.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés