hirdetés
Külföld

Felborult egy migránsokat szállító hajó, legalább heten meghaltak

Egy pakisztáni, afgán és bangladesi migránsokat szállító hajó Törökország keleti részén egy tóban elsüllyedt, aminek következtében a helyi hatóságok szerint hét ember életét vesztette.

Felborult egy migránsokat szállító hajó, legalább heten meghaltak
hirdetés

A tó, ahol a csónak elsüllyedt, az Iránnal közös határ közelében található, s itt a migránsok gyakorta próbálnak átjutni, hogy Törökországon át Európába juthassanak. Hatvannégy személyt kimenekítettek, és a közeli kórházakba, valamint menedékhelyekre vittek – írja a BBC.

A baleset helyi idő szerint 3 óra körül történt, s egyelőre nem tudni, hogy miért voltak a migránsok egy hajón a tavon, amely azonban már teljes egészében Törökországhoz tartozik.

A hajó a tó keleti partjainak közelében süllyedt el, öt embert a helyszínen holtan találtak, másik két személy pedig a kórházban vesztette életét.

Törökország egy kiemelkedő helyszín az Európába igyekvő migránsok útja során, többen továbbra is embercsempészeknek fizetnek közülük azért, hogy a veszélyes úton közelebb jussanak úti céljukhoz, azonban számos áldozatot követelt már ez az út.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés