hirdetés
Külföld

Késelés történt Glasgow-ban

Hat embert kórházba szállítottak, s a késelés gyanúsítottját, egy férfit lelőtte a rendőrség a skóciai Glasgow városában. Az eset során egy rendőr is megsérült.

Késelés történt Glasgow-ban
hirdetés

Steve Johnson helyi rendőrtiszt elmondta, hogy a férfi, akit a fegyveres rendőrök meglőttek, belehalt a sérüléseibe – derül ki a CNN cikkéből. Hat személy kórházban van, köztük az a rendőr is, akit az eset során sebesítettek meg késsel. A rendőr állapota súlyos, azonban stabil.

A rendőrtiszt elmondta, hogy az embereket egyelőre arra kérték, kerüljék el a West George utca környékét, valamint óva intették őket attól, hogy meg nem erősített információkat kezdjenek megosztani.

A helyszínen több tucat rendőrautó és mentők jelentek meg, a fegyveres rendőrök pedig egy épületbe mentek a Park Inn By Radisson nevű hotel mellett.

Steve Johnson korábban azt mondta, hogy mindenkit meg szeretne nyugtatni, s biztosítani afelől, hogy az esetet kezelték, és a szélesebb körű lakosság számára nincsen jelenleg további kockázat. Hozzátette: nem keresnek másik gyanúsítottat a bűnténnyel összefüggésben.

hirdetés

Korábban - hivatalosan meg nem erősített információk alapján - mások mellett a The Daily Record is azt írta, hogy három civil is meghalt az eset során, ezt az információt azonban azóta sem erősítették meg a hatóságok.

Az MTI beszámolója szerint hét sérültet vittek kórházba. Egyúttal arról adtak hírt, hogy a Park Inn szállodát jelenleg menedékkérők elszállásolására használják, s mivel az Egyesült Királyságban a szállodák zárva tartanak a koronavírus-járvány miatt, így a Glasgow belvárosában lévő Park Inn hotelben sem tartózkodhattak fizetővendégek a pénteki késelés idején.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés