hirdetés
Külföld

Lemond Akihito japán császár

Közel kétszáz éve most először önként lemond Japán császára, az uralkodó távozásával és az új uralkodó érkeztével kapcsolatos ünnepségek privát eseményekkel már megkezdődtek a Tokiói Császári Palotában.

Lemond Akihito japán császár
hirdetés

A nyolcvanöt éves japán császárnak hivatalos engedélyt adtak arra, hogy lemondjon, miután arról számolt be, hogy kora és romló egészségi állapota miatt úgy érzi, nem tudja tovább betölteni szerepét – írja a BBC hírportálja.

Fia, Naruhito japán koronaherceg veszi majd át a trónt másnap, amivel új korszak veszi kezdetét. Japánban a császárnak politikai hatalma ugyan nincsen, de a nemzet szimbólumaként szolgál.

Akihito császár uralkodása kezdetén sokat törődött a betegségek és katasztrófák miatt szenvedő emberekkel, s mindez kedvessé tette őt sokak számára. 1817 óta ő az első japán uralkodó, aki önként mond le a trónról.

A nyolcvanöt éves császár 2016-ban már utalt rá, hogy lemondhat, ekkor is arra hivatkozott, hogy kora már nem teszi őt alkalmassá a jövőben uralkodói kötelességei ellátására.

hirdetés

A közvélemény-kutatások alapján az vehető ki, hogy az ország lakosságának nagy része szimpatizált a császár szándékával, s egy évvel később a parlament egy olyan törvényt fogadott el, amely a lemondást lehetővé teszi.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés