hirdetés
Külföld

Lövöldözés történt Németországban, hatan meghaltak

Egy férfi családja hat tagját lőtte le, köztük a szüleit. A bűncselekmény a délnyugat-németországi Rot am See településen történt a rendőrség közleménye szerint.

Lövöldözés történt Németországban, hatan meghaltak
hirdetés

A huszonhat éves gyanúsított ebédidőtájt hívta a rendőrséget azzal, hogy egy étteremben többeket is lelőtt. Ezután a fegyvertartási engedéllyel rendelkező gyanúsítottat az épület előtt őrizetbe vették – számolt be róla a BBC.

Az étteremben három férfi és három nő holttestét találták meg, mindannyian 36 és 69 év közöttiek voltak. A férfi két másik rokona rendkívül súlyos sérülést szenvedtek a lövöldözés következtében.

A rendőrség szerint a gyanúsított két tizenéves korú rokonát is fenyegette, ők azonban végül nem szenvedtek sérülést. Úgy tudni, az egész eset egy családi vita miatt alakult ki, ám a lövöldözés mögött álló pontos indítékok feltárásán még dolgozik a rendőrség.

Egyelőre nincsen arra utaló jel, hogy bárki másnak is köze lett volna a bűncselekmény elkövetéséhez.

hirdetés

A fiatal férfi helyi idő szerint 12 óra 45 perckor kezdett lövöldözni egy étteremben, az esetet követően a környéket a rendőrök lezárták, s egy szakértőkből álló csoport folytatott vizsgálatot.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés