hirdetés
Külföld

Második járványhullámról számoltak be Dél-Koreában

Dél-koreai egészségügyi tisztviselők úgy vélik, hogy az ország immár egy második koronavírusjárvány-hullámon mehet keresztül, noha a fertőződések száma továbbra sem igazán magas.

Második járványhullámról számoltak be Dél-Koreában
hirdetés

Dél-Korea sikertörténetként könyvelheti el azt, ahogyan a Covid-19 járványt kezelte, azonban szakértők szerint akár még hónapokig is fennállhat a járványhelyzet – derül ki a BBC cikkéből.

A dél-koreai egészségügyi és járványmegelőzési központ vezetője szerint a járvány első hulláma egészen áprilisig tartott, majd május óta újabb kisebb gócpontok is kialakultak, köztük szöuli éjszakai klubokhoz kötődő esetek.

A két időpont között volt olyan egymást követő három nap is, amikor a csúcsban mért napi ezerről nullára csökkent az azonosított fertőződések száma az országban.

Hétfőn tisztviselők arról számoltak be, hogy a megelőző huszonnégy órában tizenhét új fertőződés történt nagy irodákhoz és raktárakhoz köthető gócpontokkal összefüggésben.

hirdetés

A járványmegelőzési központ vezetője az újabb fertőződések alapján arra jutott, hogy Dél-Korea egy második járványhullám elején lehet, amely várhatóan folytatódik a jövőben.

Korábban egyébként úgy vélték, hogy még az első hullám legvégén járhatnak, ám most már az az álláspont erősödik, hogy az lezárult, de második hullám vette kezdetét a főváros, Szöul tágabb környezetében, egyelőre viszonylag alacsony fertőződésszámmal.

A hétfői napon egyébként egy Szöultól délre fekvő város bejelentette, hogy bizonyos közösségi csoportosulásokat, illetve a könyvtárak és múzeumok nyitvatartását is korlátozza, mivel több kisebb helyi gócot is felfedeztek.

A szöuli kormányzó is figyelmeztetett arra, hogy adott esetben ismét vissza kell majd térni a szigorú távolságtartásra, amennyiben az elkövetkező három napban az új megbetegedések száma meghaladja az átlagosan harminc főt, illetve a város kórházi ágyainak kihasználtsága a 70 százalékot.

Dél-Koreában január 20-án vált ismertté az első koronavírus-fertőzés, amit követően összesen 12 ezer fertőződést jegyeztek fel, s 280 ember hunyt el a fertőzésben. Az aktív fertőzöttek száma jelenleg 1277 fő.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés