hirdetés
Külföld

Négyen megsérültek egy új-zélandi késelésben

Legkevesebb négy ember megsérült, s közülük hárman kritikus állapotba kerültek, miután egy új-zélandi bevásárlóközpontnál késes támadás történt.

Négyen megsérültek egy új-zélandi késelésben
hirdetés

A késelés a Countdown nevezetű szupermarketnél történt, a Déli-szigeten található Dunedin városában a délutáni órákban – írja a BBC.

A hatóságok közlése szerint egy embert őrizetbe vettek.

Jacinda Ardern miniszterelnök azt mondta, egyelőre nem tudni, hogy milyen indítéka lehetett az elkövetőnek, s jelenleg nem utal arra semmi, hogy terrorcselekmény történt volna.

Új-Zélandon igen ritkák a hasonló incidensek, azonban 2019-ben Christchurchben egy támadó több mint ötven embert ölt meg két mecsetben.

hirdetés

A helyi sajtó szerint a mostani késelés áldozatai között a vásárlók mellett ott dolgozók is vannak, s a szemtanúk is azt mondták, hogy nagyon kaotikusak voltak a történések.

Az egyik, a késelés idejében a helyszínen lévő nő azt mondta, hogy sikoltást hallottak, s először azt hitték, elesett valaki, azonban egyre többen, egyre hangosabban kezdtek kiáltozni és sikítani, majd mindenki a kijárat felé kezdett szaladni.

A beszámolók szerint több vásárló is megpróbálta lefogni és megállítani a támadót.

A szupermarket közleményében azt írta, hogy „megdöbbentette és elkeserítette”, ami a dunedini áruházukban történt, s jelenleg elsősorban arra törekednek, hogy a sérült dolgozóikkal és a többiekkel törődjenek a traumatikus eseményt követően.

„Mélyen megrendít, hogy megsérültek azok a vásárlók is, akik próbáltak segíteni a csapatunk tagjain”

– tették hozzá a közleményben.

Az áruház hétfőn és kedden zárva tart a történtek hatására.

(A borítókép forrása: pixabay.com / Fleimax)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés