hirdetés
Külföld

Ötven áldozatot követelt az Eta vihar Guatemalán

Legkevesebb ötven ember meghalt Guatemalán az igen heves esőzést hozó Eta viharral összefüggésben kialakult földcsuszamlások következtében.

Ötven áldozatot követelt az Eta vihar Guatemalán
hirdetés

Alejandro Giammattei guatemalai elnök azt mondta, hogy a halálesetek nagyjából fele egyazon városban történt, ahol mintegy húsz házat temetett maga alá a sűrű sárréteg – írja a BBC. Az Eta kedden érte el a szárazföldi területeket a szomszédos Nicaraguában, ahol még hurrikán erősségű volt – ám idővel veszített erejéből, így trópusi viharnak minősül.

A guatamalai elnök azt mondta, hogy alig fél nap alatt helyenként egy havi csapadékmennyiségnek megfelelő eső esett le. A továbbra is jelentős mennyiségű csapadék miatt a mentésen dolgozók nem tudták elérni az egyik leginkább érintett területet, San Cristobal Verapaz városát sem, ahol a halálesetek fele bekövetkezett.

„Jelenleg igyekszünk gyalogosan eljutni oda, mert nincsen más mód”

– fogalmazott Giammattei az elzárt terület megközelítésének nehézségeiről szólva.

hirdetés

Az Eta négyes erősségű hurrikánként érkezett meg Nicaragua területére, és akár 225 km/órás szelek is kísérték, azonban Honduras és Guatemala határaihoz érve jelentősen enyhült az ereje.

A közép-amerikai régióban az Eta több mint 70 ember halálát okozhatta a Reuters hírügynökség beszámolója szerint, valamint Nicaraguában tízezreket kellett evakuálni, akiket még a hurrikán érkezése előtt menedékhelyekre küldtek. Két, éppen dolgozó ember az ország északi részén így is meghalt, amikor földcsuszamlás történt egy bányánál.

Hondurasban pedig egy tizenhárom éves lány vesztette életét, amikor a házuk fala ráomlott alvás közben. A kormány közlése szerint csütörtökön Hondurasban mintegy ötszáz embert menekítettek ki a házak tetőiről, miközben egyre emelkedett a vízszint, többen azonban még segítségre várhatnak.

A hétvégén a vihar várhatóan ismét megerősödik, miközben Kuba és Florida felé halad.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés