hirdetés
Külföld

Vádat emeltek Portugáliában a „Football Leaks” mögött álló gyanúsított ellen

A Football Leaks közzétételével összefüggésben – amelyek hatására a Manchester City és a Paris St-Germain futballkluboknál is vizsgálatra került sor – összesen 147 jogsértés miatt emeltek vádat a harminc éves Rui Pintóval szemben Portugáliában.

Vádat emeltek Portugáliában a „Football Leaks” mögött álló gyanúsított ellen
hirdetés

A férfi ellen adatokhoz való jogtalan hozzáférés, illetve zsarolás kísérlete miatt emeltek vádat, ő azonban azt mondta, hogy a nyilvánosság érdekeinek megfelelően cselekedett, és nem is tartja jogosnak, hogy bíróság elé kell állnia – számol be róla a BBC.

A Football Leaks célja az volt, hogy felfedje a népszerű sport esetében jelen lévő korrupciót azáltal, hogy bizalmas dokumentumokat tesz sokak számára elérhetővé. A férfi ügyvédjei szerint Pinto a visszaélések felfedésében egy „igen fontos” európai személyiség volt.

Rui Pintót januárban vették őrizetbe Magyarországon európai elfogató parancs alapján, amelyet Portugália adott ki. A gyanúsítottat rövidesen átadták a portugál hatóságoknak.

A bírósági tárgyalás pontos dátumát egyelőre nem jelentették be.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés