hirdetés
Kultúra

Az első augusztusi hétvégén is akadnak érdekes programok az országban

hirdetés
Többeknek talán már hiányzik az, hogy kicsit kimozduljanak otthonról, és részt vegyenek valamilyen érdekes programon. Noha eddig is akadtak olyan kisebb rendezvények, amelyeket megtarthattak a nyár folyamán, ezen a hétvégén is egészen változatos kínálatból böngészhetnek a kikapcsolódni vágyók.
Vendéglátás
Ízletes csemegék, különleges italok, természeti csodák várják ezen a hétvégén a kikapcsolódni vágyókat (Forrás: pexels.com / ELEVATE)
hirdetés

Lótusznapok Szegeden 

Az indiai lótusz tőlünk keletebbre nemcsak fontos és tisztelt jelkép, de a gasztronómiában is változatosan használatos növény, amely ráadásul pompás virágaival elkápráztatja az őt csodálókat. A Szegedi Füvészkertben ezúttal egy keleti hangulatú rendezvény középpontjában áll majd a növény, amelynek legnagyobb hazai virágzó állományával éppen itt lehet találkozni. Az augusztus elsején és másodikán esedékes rendezvényen a növények elbűvölő látványa mellett kínai teázás, kalligráfiai bemutató, mantrakoncert, origami hajtogatás, koreai teaszertartás, festőbemutató, illetve fellépések is várják majd az érdeklődőket. Bővebb információ a rendezvényről a lotusznapok.hu oldalon olvasható.

hirdetés

Kukorica-útvesztő fesztivál

Az előbbihez képest merőben más hangulatot kínál – ugyancsak Csongrád-Csanád megyében – a kiszombori Kukorica-útvesztő fesztivál, amely július 18. és augusztus 22. között folyik ebben az évben. A szervezők kalandos útvesztőt és szombatonként „ad hoc baráti programokat”, szívélyes vendéglátást ígérnek. A belépő felnőtteknek 600, gyermekeknek 300 forint. További információ a https://www.facebook.com/utveszto/ Facebook-oldalon elérhető.

Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivál

Ez az a program, ahol találkozik a természet, a komolyzene és az aktív időtöltés. A koncerteken és fellépéseken túl alkalom nyílik a természet csodáinak megismerésére, valamint egy kis sportolásra is, hiszen kerékpárra, vagy csónakba is lehet pattanni, ha valakinek éppen ahhoz van kedve. További információk a rendezvényről elérhetőek az http://www.operaofthenature.com/ honlapon.

Sör és gourmet fesztivál Zamárdiban 

Azok számára, akik érdeklődnek a minőségi gasztronómia és a finom sörök iránt, kellemes kikapcsolódást ígér Zamárdiban a Gourmet & Sörfeszt 2020. július 30 - augusztus 2. között a Balaton legnagyobb szabadstrandján. A csemegézést érdekes programok kínálata egészíti ki, amelyekkel a gyermekekre, családokra is gondoltak. Akit érdekel a rendezvény, a https://www.facebook.com/zamardisorfeszt/ Facebook-oldalon további részleteket tudhat meg vele kapcsolatban.

Keszthelyi Borünnep 

Aki a Keszthelyi Borünnepre látogat, azt zalai és környékbeli pincészetek, gasztronómiai különlegességek, koncertek, gyermekprogramok és kézműves vásár is várja majd. A július 29. és augusztus 2. közötti rendezvény fő célja a helyi termelők népszerűsítése, de több kulturális és szórakoztató program is lesz. További információ elérhető a rendezvényről a https://www.keszthely.hu/programok/zalai-borceger---keszthelyi-borunnep_2020 weboldalon.


hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2019