hirdetés
Kultúra

Megérkezett Magyarországra az első hazatérő fekete gólya

Itt a tavasz – s mi is mutathatná ezt szemléletesebben, mint hogy visszatért hazánkba az első fekete gólya…?

Megérkezett Magyarországra az első hazatérő fekete gólya
hirdetés

Ismét a Gemenci erdőben pihenhet meg az a fekete gólya, amely nemrégiben – faja képviselői közül úgy tudni, elsőként – visszatért hazánkba – derül ki az Ökoturisztikai Központ Facebook-bejegyzéséből.

A bejegyzéshez egy videót is posztoltak, amelyen a pompás, vörös csőrű madár éppen a fészkén landol. A fokozottan védett madár a bekamerázott fészkén éppen 2021. március 2-án reggel 7 óra 16 perckor szállt le.

„A Gemenc Zrt. finanszírozásával a Duna-Dráva Nemzeti Park, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület együttműködésével létrejött projektnek köszönhetően immár 9. éve folytatódhat a tudományos megfigyelés”

  • írják a kamerafelvétel keletkezésének körülményeiről.
hirdetés

Mint írják, a fekete gólya egészen Afrikából repült idáig, és majdnem fél órán át csinosítgatta – rendezte és takarította – a fészkét megérkezése után. Ezt követően kis időre távozott, valószínűleg élelem után nézve.

<iframe src="https://www.facebook.com/plugins/video.php?height=314&href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2FOkoturisztikaiKozpontGemenc%2Fvideos%2F151648253463525%2F&show_text=false&width=560" width="560" height="314" style="border:none;overflow:hidden" scrolling="no" frameborder="0" allowfullscreen="true" allow="autoplay; clipboard-write; encrypted-media; picture-in-picture; web-share" allowFullScreen="true"></iframe>

2013 óta ebben a fészekben összesen harmincegy tojást raktak a fekete gólyák, és tizenhárom esetben a fióka felnőtt, s ki is repülhetett aztán.

Az Ökoturisztikai Központ emlékeztet rá, hogy a webkamerás megfigyelés nemcsak a szakembereknek nyújt fontos információkat, hanem az erdőgazdaság és az együttműködő partnerek segítségével a természetvédelmi szemléletformálásában is sokat segít.

Ebben az évben is beszámolnak majd a fekete gólyák fészkében zajló eseményekről fotókkal, videókkal és szöveges tartalommal a Gemenc Zrt. a hivatalos weboldalán (www.gemenczrt.hu), és az Ökoturisztikai Központ Facebook-oldalán is.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés