hirdetés
TechTud

315 milliárd tonnás darab szakadt le a déli-sarki jégtakaróról

Az Amery parti jégmezőről egy gigászi méretű jéghegy vált le – több mint ötven éve ez volt a legnagyobb itt levált jégképződmény.
Jéghegy
Hatalmas jéghegy vált le az Antarktiszon (Forrás: pixabay.com / Siggy Nowak)
hirdetés

A most levált jéghegy összesen mintegy 1640 négyzetkilométer alapterületű, és a D28 nevet viseli – írja a BBC. A méreténél fogva a jéghegyet folyamatosan meg kell majd figyelni, ugyanis a hajózásban veszélyforrást jelenthet a mozgásával.

Az Amery parti jégmezőről előzőleg már az 1960-as évek kezdete óta nem vált le hasonlóan nagy méretű jéghegy – akkor egy 9 ezer négyzetkilométeres jégmonstrum szakadt el onnan. 

hirdetés

Az Amery a harmadik legnagyobb jégmező az Antarktikán, s lényegében több, a szárazföldről a tengerbe áramlott gleccser „lebegő kiterjesztése”. A jégfolyamok úgy képesek fenntartani az egyensúlyi állapotot, hogy bizonyos időnként elveszítenek leváló jégtömböket. 

Vagyis, a kutatók előre tudták azt, hogy meg fog történni a jéghegy leválása, ám érdekes módon elsősorban inkább a most levált résztől keletre fekvő területre összpontosítottak csak.

A műholdas felvételeken látott hasonlóság alapján azt a részt 'Kieső Fognak” keresztelték, ugyanis egy kisgyermek fogzására emlékeztette a folyamat az azt megfigyelő embereket. 

Mindkét jégterület azonos rendszer részét képezte, ám a „Kieső Fog” még a helyén van, s helyette a D28 az, amely levált. 

Helen Fricker, a Scripps Oceanográfiai Intézet professzora, aki már 2002-ben úgy becsültre, hogy a 2010-es éveknek várhatóan az első felében leszakad a „Kieső Fog” most azt mondta, hogy a D28 a kisebb jéghegyhez viszonyítva olyan, mint egy tejfog a csontfoghoz viszonyítva. 


hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2019