hirdetés
Sport

Hamilton beérte Schumachert, és növelte az előnyét

A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Eifel Nagydíjat a Nürburgringen, ezzel beállította a hétszeres vb-győztes Michael Schumacher 91 futamgyőzelmet számláló rekordját.

Hamilton beérte Schumachert, és növelte az előnyét
hirdetés

A 35 éves pilótának ez volt az idei hetedik sikere, mellyel 69 pontra növelte az előnyét az összetettben hat versennyel a szezon vége előtt.

Hamilton mögött Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője ért célba másodikként, míg Daniel Ricciardo, a Renault ausztrál pilótája harmadikként.

A rajtnál Valtteri Bottas (Mercedes) és Hamilton nagyot harcolt egymással, két kanyar után a finn maradt az élen, Hamilton másodiknak, Verstappen harmadiknak sorolt be.

A 13. kör elején Bottas csúnyán elrontotta az első kanyar féktávját, Hamilton emiatt utolérte, és meg is előzte. Bottas ezután kerékcserére a boxba hajtott, és harmadikként tért vissza a pályára. A 16. körben Hamilton, valamint Verstappen is friss abroncsokat kapott, három körrel később pedig Bottasnak műszaki hiba miatt fel kellett adnia a versenyt. Az élen Hamilton száguldott, őt Verstappen követte a második, Lando Norris (McLaren) pedig a harmadik helyen.

hirdetés

Féltávnál Ricciardo vette át a harmadik helyet Norristól, miután a brit versenyző kerékcserére a boxba hajtott.

Húsz körrel a leintés előtt Hamilton és Verstappen előnye az első két helyen csaknem egy perc volt a harmadik Ricciardóval szemben, a hajrában pedig még a biztonsági autó is bent járt a pályán, de a dobogós helyezések sorrendje a leintésig már nem változott.

A Forma-1-es pályafutása 323. versenyét teljesítő, ezzel rekorderré vált finn Kimi Räikkönen (Alfa Romeo) 12. lett. A 2007-ben vb-győztes Räikkönen a brazil Rubens Barrichello 322 F1-es rajtot számláló csúcsát adta át a múltnak.

A futam utáni interjú közben a legendás, hétszeres vb-győztes Schumacher fia, Mick édesapja egyik mercedeses sisakját adta át Hamiltonnak a rekordbeállítás alkalmából.

A vb két hét múlva, Portugáliában folytatódik.

A vasárnapi Forma-1-es Eifel Nagydíj végeredménye, és a világbajnoki pontversenyek állása (a formula1.com alapján):

Végeredmény, Eifel Nagydíj, Nürburgring (60 kör, 308,617 km, a pontszerzők):

1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:35:49.641 óra

2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 4.470 másodperc hátrány

3. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 14.613 mp h.

4. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) 16.070 mp h.

5. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 21.905 mp h.

6. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 22.766 mp h.

7. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 30.814 mp h.

8. Nico Hülkenberg (német, Racing Point) 32.596 mp h.

9. Romain Grosjean (francia, Haas) 39.081 mp h.

10. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 40.035 mp h.

leggyorsabb kör: Verstappen, 1:28.139 perc (60. kör)

pole pozíció: Valtteri Bottas (finn, Mercedes)

A vb-pontversenyek állása 11 futam után (még 6 van hátra):

versenyzők:

1. Hamilton 230 pont

2. Bottas 161

3. Verstappen 147

4. Ricciardo 78

5. Pérez 68

6. Lando Norris (brit, McLaren) 65

7. Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) 64

8. Leclerc 63

9. Lance Stroll (kanadai, Racing Point) 57

10. Gasly 53

11. Sainz 51

12. Esteban Ocon (francia, Renault) 36

13. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 17

14. Danyiil Kvjat (orosz, Alpha Tauri) 14

15. Hülkenberg 10

16. Giovinazzi 3

17. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 2

18. Grosjean 2

19. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1

csapatok:

1. Mercedes 391 pont

2. Red Bull 211

3. Racing Point 120

4. McLaren 116

5. Renault 114

6. Ferrari 80

7. Alpha Tauri 67

8. Alfa Romeo 5

9. Haas 3

Forrás: MTI

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés