hirdetés
Sport

Pelé újból kórházba került

Vastagbéldaganata miatt szorul kórházi kezelésre Pelé, akit a São Paulo-i Albert Einstein Kórházban kezelnek az intézmény szerdai közleménye szerint.

Pelé újból kórházba került
hirdetés

A kórház egyúttal azt is közölte, hogy a nyolcvanegy éves egykori brazil válogatott labdarúgó állapota stabil, és pár napon belül várhatóan kiengedik a kórházból – írja a The Guardian.

A háromszoros világbajnok labdarúgó szeptemberben esett át egy műtéten, amelynek során egy vastagbéldaganatot távolítottak el. Az idő tájt majdnem egy teljes hónapig volt kórházban, s már akkor közölték azt is, hogy kemoterápiára is szüksége lesz az egykori sportolónak.

A kórház szerdai közleménye szerint Pelé korábban már megkezdett kezelését folytatják, maga a focista pedig azt írta múlt hónapban a Twitteren, hogy „jól van”, és „napról napra jobban érzi magát”.

Képviselője, Pepito Fornos az AP hírügynökségnek elmondta, hogy Pelé az augusztusban, egy rutinvizsgálat során észrevett daganat miatt részesült kemoterápiában. Korábban rövid ideig kórházi ápolásra szorult, de aztán otthonában lábadozott.

hirdetés

(A borítókép forrása: Savaman from São Paulo, Brasil - https://www.flickr.com/photos/66056363@N00/1430221589/, CC BY-SA 2.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=2807989)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés