hirdetés
Sport

Műtét után ismét edz Cseh László

Cseh László ismét edzésben van, miután előzőleg egy vakbélműtéten kellett átesnie.

Műtét után ismét edz Cseh László
hirdetés

A négyszeres olimpiai ezüstérmes és világbajnok magyar úszó ugyan azt tervezte, hogy a tokiói olimpián zárja pályafutását, azonban mint ismeretes, azt a koronavírus miatt elhalasztották. Cseh László ennek ellenére tovább edzett, sőt annak ellenére továbbra is kitartóan dolgozik céljain, hogy nemrégiben vakbélműtéten kellett átesnie – írja a Blikk.

Az úszó úgy fogalmazott, hogy a legutóbbi baj csendesen tette próbára, hiszen érezte, hogy valami nincs rendben, azonban eleinte nem sejtette, hogy komoly lehet a probléma.

Cseh László azt mondta, hogy először a hasa kezdett el fájni, ami még nem volt vészes, így arra gyanakodott, hogy talán csak gyomorrontást kapott. Amikor azonban másnapra belázasodott, a biztonság kedvéért elment a háziorvosához, aki elővigyázatosságból a vakbélgyulladás lehetősége miatt elküldte kórházba. Ott kiderült, hogy műtétre van szükség.

A műtét után két héttel a sportoló már ismét edz, és azon dolgozik, hogy részt vehessen a tokiói megmérettetésen.

hirdetés

Jelenleg az elmondása szerint jól érzi magát, s örül, hogy ismét edzhet, ám úgy látja, hogy ennyi kihagyás már meglátszik, és fizikailag eléggé leépült a meglátása szerint, így fokozatossággal és óvatossággal építik fel az edzéseket.

„Nagy kihagyás volt ez a két hét, de az olimpiáig van időm formába lendülni. A márciusi országos bajnokságon még biztosan nem leszek százszázalékos, de a lényeg, hogy továbbra is keményen dolgozom”

  • fogalmazott a sportoló.
hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés