Sport

Negyed évszázad után ismét főtáblán a Fradi

A Ferencváros huszonöt év után ismét a Bajnokok Ligája főtáblájára jutott, miután újabb döntetlent játszottak a norvég Molde csapatával a rájátszás visszavágóján.

Negyed évszázad után ismét főtáblán a Fradi
hirdetés

Az előző hét szerdán megtartott mérkőzésen ugyan az FTC indult fölénnyel, de végül a Moldénak egy 3-3-mas döntetlent sikerült kiharcolnia.

Az előbbiek fényében nem is csoda, hogy a visszavágót mindkét csapat nagy izgalommal várta, hiszen a tét nem más volt, mint a BL-csoportkörbe jutás, ami nem mellesleg 15,25 millió eurós díjazást jelent a selejtezőben már megszerzett 6,5 millió euró mellé – írja a hvg.hu.

hirdetés

A vesztes csapat – amely végül a Molde lett – 2,92 millió euróval és az Európa-liga főtáblájára jutással vigasztalódhat.

A kedd esti mérkőzésen egyébként egyetlen gól sem született, vagyis az eredmény ismét csak döntetlen lett.

Az UEFA közben már Twitter-üzenetben is köszöntötte a Ferencvárost a továbbjutása okán.

BL-selejtező, playoff, visszavágó:

Ferencváros-Molde (norvég) 0-0

Groupama Aréna, zárt kapus, v.: Björn Kuipers (holland)

Továbbjutott: a Ferencváros, 3-3-as összesítéssel, idegenben lőtt gólokkal

sárga lap: Botka (42.), illetve Aursnes (26.), James (49.), E. Hestad (55.)

Ferencváros:

Dibusz - Lovrencsics, Blazic, Botka, Heister - Haratin, Sigér (Laidouni, 79.), Somália (Frimpong, 87.) - Uzuni, Nguen (Isael, 79.), Zubkov

Molde:

Linde - Pedersen, Gregersen, Ellingsen, Haugen - Hussain (Omoijuanfo, 81.), Aursnes - E. Hestad, Eikrem, Knudtzon (Brynhildsen, 64.) - James


hirdetés

További híreink
hirdetés