hirdetés
Sport

Zebrán érte baleset Gál Péter kajakost

A sportolót egy edzést követően zebrán gázolták el, szerencsére azonban csak kisebb sérüléseket szenvedett.

Zebrán érte baleset Gál Péter kajakost
hirdetés

A baleset akkor történt, amikor a kocogás végeztével a kajakozó egy zebrán akart átkelni, azonban – míg a külső sávban haladó autós elengedte őt – a belső sávban viszonylag lassan, nagyjából 40 km/órával haladó autó már nem állt meg.

A Bors cikke szerint egy huszonegy éves lány vezette a kocsit, aki azonnal a sportoló segítségére sietett. Gál Pétert a lap szerint kórházba szállították, mindkét válla kificamodott, és kisebb horzsolásokat is szerzett, valamint megfájdult a lába.

Mindez azt is jelenti, hogy Gál Péter szeptemberig nem sportolhat, így aztán Kammerer Zoltánnak is új társra lesz szüksége egyelőre. Gál Péter nem tud majd indulni a május végi felmérő versenyen sem, ezért Kammerer Varga Ádámmal vehet részt a megmérettetésen.

A sportoló elmondta, hogy a baleset ugyan keresztülhúzta a számításait, s egy ideig kényszerpihenőre került, azonban mindent megtesz annak érdekében, hogy minél előbb visszatérhessen.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés