hirdetés
TechTud

A Royole hajtogatható okostelefont mutatott be

A hajtogatható okostelefonokra már sokan vártak az utóbbi időben, és nagy kérdés volt, hogy vajon melyik gyártó rukkol elő a leghamarabb ezzel. A mindössze öt éve alapított kínai Royole láthatóan nem akart lemaradni a számára különösen fontos lehetőségről, s így a Samsungot is beelőzve mutatta be a maga összehajtható, valahol a tablet és az okostelefon keresztezésére emlékeztető készülékét.

A Royole hajtogatható okostelefont mutatott be
hirdetés

Az idei januári Las Vegas-i CES-en bemutatkozott a Royole FlexPai nevű hajtogatható okostelefonja, amely ugyan a beszámolók szerint nem egészen működik gördülékenyen, mégis különösen látványos és eléggé újszerű megjelenést sikerült neki kölcsönözni.

Ami elsőre feltűnhet, az a készülék tekintélyes mérete – az AMOLED kijelző teljesen „kibontott” állapotban eléri az 1920×1440 pixeles felbontást –, de ehhez társul, hogy meglehetősen vaskos is az okostelefon, amennyiben azonban kettéhajtják. Ráadásul összehajtva picit zavaró lehet a vékony hézag a kijelző két része között.

Igaz, az eszköz összehajtva voltaképpen elfér például egy pénztárcában, tehát a némileg robusztusabb megjelenés inkább esztétikai kérdést jelent. Ráadásul aki tabletként is használható, ámde könnyen tárolható telefonra vágyik, annak a FlexPai összességében még ideális is lehet.

A telefon összehajtogatásakor minden tartalom a kijelző egyik felére rendeződik, ugyanakkor a The Verge cikke szerint ez egyelőre némileg „ügyetlenül” történik olykor, és az sem ritka, hogy a widgetek egymás hegyére-hátára tornyosulnak a készülék összecsukásakor vagy kinyitásakor.

hirdetés

A lap ellenben méltatja a telefont azért, mert igazán strapabírónak tűnik, és noha tartani lehetne arról, hogy egy hasonló készüléknek a sok kinyitás és becsukás árthat, tapasztalatuk szerint a FlexPai esetben nagyon is kicsi az esélye annak, hogy a folyamat során az okostelefon esetlegesen sérülne.

A telefon fejlesztői változatát az Egyesült Államokban élők már 1 300 dolláros, vagyis átszámítva mintegy 354 ezer forintos áron megvásárolhatják.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés