hirdetés
TechTud

Csökkentheti a depresszió kockázatát, ha a lakóhely környékén fák vannak az utcán

A depresszió napjainkban talán minden korábbinál gyakoribbá válik, kiváltképpen a városi környezetben. A mentális egészségre sok egyéb mellett természetesen a lakókörnyezet is nagy hatással van, s korábbi kutatások során rámutattak arra, hogy a városok zöldterületei jótékonyan hatnak az emberek mentális egészségére.

Csökkentheti a depresszió kockázatát, ha a lakóhely környékén fák vannak az utcán
hirdetés

A Lipcsei Egyetem, az UFZ és az iDiv interdiszciplináris kutatócsoportja a kérdést ugyanakkor ezúttal nem az önkéntesek saját bevallásán alapuló kérdőívekre, hanem ennél objektívebb módszerekre alapozta. Ehhez nemcsak a fák számát, típusát és gyakoriságát elemezték, hanem ezzel együtt azt is, hogy az adott környéken milyen számban írtak fel antidepresszánsokat az ott élőknek – számol be róla a SicenceDaily.com.

A kutatók közel 10 ezer lipcsei lakostól származó adatokat elemeztek, akik egy egészségügyi felmérésben vettek részt. Ezeket az adatokat vetették össze a városban található fák mennyiségével, gyakoriságával és típusával, majd az olyan körülményeket, melyek az eredményeket torzíthatták volna – így az életkort, nemet, munkanélküliséget vagy munkahelyet, illetve a testsúlyt – igyekeztek kizárni.

Jelentősen csökkent annak a valószínűsége, hogy valakinek antidepresszánst kelljen felírni, amennyiben a ház környezetében, 100 méteres távolságon belül voltak fák az utcán, s ez egyes, különösen nagy kockázatú csoportok (nevezetesen, az alacsonyabb jövedelműek) esetében még inkább jellemző volt. A fák típusa ellenben a tanulmány szerint voltaképpen lényegtelen volt a vizsgált hatás szempontjából.

A kutatók megjegyezték, hogy azt találták: amennyiben akár egy kisebb kiterjedésű, városi zöldterület van egy lakóhely környékén, az csökkentheti a jövedelmük alapján különböző szociális csoportok közötti egészségi egyenlőtlenségeket, ami pedig azért is jó hír, mert a fák telepítése egy viszonylag egyszerű módszer, amely ráadásul jelentős eredmények elérésére ad lehetőséget.

hirdetés

Egyúttal megjegyezték azt is, hogy nemcsak az emberek egészségét támogathatja a fák telepítése, hanem akár a klímaváltozás elleni küzdelmet is segítheti kisebb mértékben. Mindehhez pedig a költségesen létrehozható parkok helyett elegendő lehet akár a kevesebb forrást és tervezést igénylő városi fatelepítés is.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés