hirdetés
TechTud

Életmentő koronavírus elleni kezelést fedezhettek fel

Egy viszonylag olcsó, széles körben elérhető készítmény segíthet megmenteni azon betegek életét, akik a koronavírus miatt súlyos állapotba kerültek. A BBC beszámolója szerint a dexametazon nevezetű gyógyszerről van szó.

Életmentő koronavírus elleni kezelést fedezhettek fel
hirdetés

Brit szakértők szerint alacsony dózisban alkalmazva a szteroidos kezelés jelentős áttörés lehet a koronavírus elleni küzdelemben, hiszen a lélegeztetőgépen lévő betegeknél harmadával, az oxigénre szorulók körében pedig ötödével csökkentette ez a típusú terápia a halálozások számát – számol be róla a BBC.

A gyógyszert a világ egyik legnagyobb olyan kísérletébe is bevonták, amelyben a lehetséges kezeléseket vizsgálva igyekeznek megállapítani, hogy azok hatékonyak-e a koronavírusos betegeken alkalmazva.

A kutatók becslései szerint amennyiben a készítmény az Egyesült Királyságban már a koronavírus járvány kezdetétől rendelkezésre állt volna, úgy akár ötezer ember életét is megmenthették volna. Mivel pedig olcsó gyógyszerről van szó, ezért az alacsonyabb jövedelmű országokban is megoldást jelenthet a betegek kezelésében.

A koronavírussal fertőződött betegek közül 20-ból 19-en anélkül épülnek fel, hogy bármilyen kórházi kezelésre szorulnának, s azok közül is a legtöbben jobban lesznek, akiket kórházba küldenek, azonban vannak, akik oxigénterápiára vagy lélegeztetésre szorulnak. Az ilyen, magas kockázatú betegeken segíthet a dexametazon.

hirdetés

A gyógyszert a gyulladás csökkentésének céljából már használják más betegségben szenvedőknél, s most az figyelték meg, hogy a koronavírusos betegek közül azoknál, akik immunrendszere túlzott reakciót mutat a koronavírus leküzdésére, ugyancsak hatékony lehet a szer.

Az Oxford Egyetem kutatócsoportjának vezetésével lebonyolított kísérlet során mintegy 2 ezer, kórházban ápolt betegnek adtak a szerből, s 4 ezer olyan emberrel hasonították össze e csoportot, akik nem kaptak a készítményből.

A lélegeztetőgépen lévő személyek esetében 40-ről 28 százalékra csökkent a gyógyszer hatására a halálozás kockázata, míg az oxigénterápiát igénylőknél 25-ről 20 százalékra mérséklődött a halálozás aránya.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés