hirdetés
TechTud

Ketten meghaltak Texasban egy önvezető Tesla balesetében

Két férfi meghalt, amikor a Tesla egy önvezető autója fának ütközött, majd kigyulladt. A helyi rendőrség információi szerint a baleset idejében senki sem ült a vezetőülésben.

Ketten meghaltak Texasban egy önvezető Tesla balesetében
hirdetés

A 2019-es Tesla Model S nagy sebességgel közlekedett, amikor egy kanyarban nem megfelelően követte az utat, és letért arról – derül ki a BBC cikkéből.

Az áldozatok ötvenes éveikben járó férfiak voltak. Egyiküket a baleset után az anyósülésben találták meg, másikukat pedig a jármű hátsó ülésén. A Tesla a cikk megjelenésének időpontjában nem reagált a BBC kérdéseire.

A jelenleg rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a baleset idejében senki sem ült a vezetőülésen. Az ügy vizsgálata továbbra is folyik a helyi hatóságok közleménye szerint. Jelenleg még azt sem tudni, hogy a jármű önvezető Auropilot funkciója aktiválva volt-e az incidens idejében.

Maga a Tesla egyfajta részben autonóm rendszerként tekint az Autopilotra, amely bizonyos körülmények között képes az autó navigálására, azonban a teljesen önvezető rendszerük bemutatását éppen erre az évre időzítették.

hirdetés

Teljes egészében ugyanakkor még ez utóbbi sem lesz alkalmas az önvezetésre, hiszen előírás lesz, hogy minden esetben üljön a volánnál egy olyan személy, aki képes az autót felügyelete alatt tartani, s szükség esetén beavatkozni. Elvileg tehát a rendszer ellenére mindig kellene egy sofőr, aki figyeli a járművet, s a kormányon tartja a kezét.

Többen azonban nem teljesen veszik komolyan ennek a feltételnek a betartását, hiszen a közösségi oldalakon gyakran látni olyan sofőröket, akik az Autopilot mellett akár alszanak a volán mögött, vagy éppen a hátsó ülésre térnek át. Több esetben is okozott már balesetet ez a fajta felelőtlenség.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés