Szinte egyik napról a másikra haltak ki 10 ezer éve az emberméretű óriáshódokA leginkább a napjainkban élő hódok gigantikus „verzióira” emlékeztető állatok akár 100 kilogrammot is nyomhattak – mégis, a méret mellett két jelentős különbség azért volt köztük és a modern hódok között.
Így például ezeknek a kihalt hódoknak hosszú, szőrrel nem borított farkuk volt, szemben a mai hódokra jellemző ellaposodó formájú farokkal. A másik jelentős különbség a fogaikban keresendő, hiszen a modern hódok elülső fogai élesek, míg az óriáshódok fogai tömzsibbek és hajlítottabbak voltak, és nem volt rajtuk igazán éles felület – derül ki a LiveScience.com oldalon olvasható cikkből.
A faj tízezer éve viszonylag hirtelen halt ki, ahogyan akkoriban több nagy testű állat, így a gyapjas mamut is. Egészen eddig azonban nem tudták, hogy mi okozhatta a hatalmas rágcsáló kihalását. A válasz megleléséhez először is alaposan meg kell ismerni az egykor élt állat életmódját – például, a hőmérséklet változását nem bírta, vagy elfogyhatott-e a jellemző táplálékforrása?
Az óriáshódokról eddig is ismert volt, hogy melegebb, nedvesebb klímában jobbak voltak a túlélési esélyeik, s fosszilis maradványaikra leggyakrabban az ősi mocsarak üledékes kövületei között találtak rá. Kérdés volt azonban, hogy a faj a modern hódokhoz hasonlóan viselkedett-e, s például rágott-e derékba fákat.
Az állat jellemző tápláléka megismerhető volt a testébe beépülő stabil izotópokból, amelyek több tízezer évig árulkodnak arról, mit épített be testébe az állat élete során a táplálkozás következtében. Az óriáshód esetében erre a fajta izotópos vizsgálatra most először került sor.
A kutatók 50 és 10 ezer éve élt hódokat vizsgáltak az eljárással, amelynek során meg tudták különböztetni a fás növények által hátrahagyott izotópokat azoktól, amelyek például vízi növényekből származnak. Így derült ki, hogy az óriáshód nem döntött ki vagy evett fás szárú növényeket, hanem ehelyett elsősorban vízi növényekkel táplálkozott.
Vagyis, a modern hódokkal ellentétben ez a faj nem volt „ökoszisztéma-mérnök” faj, hanem rendkívüli mértékben függővé vált a vizes élőhelyétől mind a táplálkozás, mind pedig a ragadozók elleni védelem szempontjából. Ez a klíma változására is érzékennyé tette a fajt.
Az utolsó jégkorszak vége felé a klíma egyre melegebb és szárazabb lett, s a vizes, mocsaras élőhelyek is kezdtek kiszáradni. Hiába éltek tehát ugyanazokon a területeken ekkor a mai, modern hódok és az óriáshódok, csak a kisebb, a környezetüket átalakító rágcsálók élték túl ezt a kritikus időszakot.
