hirdetés
Életmód

Ezúttal két győztest is hirdettek az Év strandétele versenyen

A Hal erőlevesnek és Balatorosnak sikerült beférkőznie a zsűri szívébe, így aztán – eddig példa nélküli módon – holtversenyben két győztes is született csütörtökön az Év strandétele versenyen.

Ezúttal két győztest is hirdettek az Év strandétele versenyen
hirdetés

A két győztes finomságot a balatonmáriafürdői Port Étterem, illetve az alsóörsi Fogas bisztro alkotta meg – derül ki a Sonline.hu cikkéből. Az egyik első díjjal illetett étel a Balatoros volt, amely a balatonmáriafürdői étteremből került ki, a másik pedig a Hal erőleves, amelyet Alsóörsön kereshetnek a vendégek.

Az eredményhirdetésre Zamárdiban került sor, méghozzá a tavalyi győztes eledelt megalkotó Tiki Beach bisztróban, az Év Strandétele versenyt pedig a Balatoni Kör és a We Love Balaton szervezte.

A Port Étterem nem kisebb feladatot vállalt, minthogy a népszerű hurka-kolbász kombinációt öltöztesse kissé új köntösbe, míg a másik győztes a a helyszínhez jól illően egy halas fogással rukkolt elő.

A Sonline Kardos Gábort, a balatoni Beach Food mozgalom szellemi atyját idézve azt írja, idén is erős volt a déli part a versenyben, melyre huszonnégy büfé és bisztró nevezett. Egyúttal megjegyezte, egyre több a jó büfé a Balatonnál, s emelkedik a színvonal.

hirdetés

Tavaly a zamárdi Tiki Beach Bisztró Kobiubileves nevű fogása vitte el az első díjat, azt megelőzően pedig 2018-ban a különös nevű Gofcsi (Konyhám, Balatonfenyves) lett a verseny győztese.

2017-ben a balatonboglári Paletta étterem Pulled ponty nevű étele, 2016-ban a balatonboglári Kishableány, Badacsony és Paletta Bik MEKK-je, 2015-ben pedig a fövenyesi Kalóz étterem Harcsa&Krumplija győzedelmeskedett.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés