hirdetés
Életmód

Egy kutatás szerint tovább élnek az optimisták

Több évtizednyi kutatás eredményei szerint az optimisták jellemzően tovább élnek, mint azok, akik pesszimistábban viszonyulnak az életükhöz.

Egy kutatás szerint tovább élnek az optimisták
hirdetés

Egy friss kutatás szerint az optimistább emberek nagyobb eséllyel élnek tovább, s érnek el „rendkívüli életkort” – számolt be róla a ScienceDaily.com. Utóbbi alatt a legalább nyolcvanöt éves kor értendő, míg az optimizmus alatt azt kell érteni, hogy az emberek arra számítanak, pozitív dolog várható a jövőjükben. A kutatás azért is érdekes, mert miközben már számos kutatást végeztek az egyes betegségek előfordulásának kockázatát növelő tényezőkről, jelenleg kevés ismert a lehetséges pszichológiai hatásokról.

A kutatás során 69 744 nő és 1 429 férfi adatait vizsgálták, mindkét csoportnak kérdőívet kellett kitöltenie, amely az optimizmusukat mérte, valamint felmérték az általános egészségüket is, továbbá az egészséget befolyásoló szokásaikat, úgy mint a dohányzást, a táplálkozási szokásokat, illetve az alkoholfogyasztási szokásaikat.

A nőket tíz, a férfiakat pedig harminc éven át követték. Amikor az egyes embereket összehasonlították az optimizmusuk alapján, akkor a kutatók azt figyelték meg, hogy a legoptimistább nők és férfiak átlagosan akár 11-15 százalékkal tovább éltek, és 50-70 százalékkal nagyobb eséllyel éltek legalább 85 évig a legkevésbé optimista csoporthoz képest. Ez az eredmény továbbra is fennállt akkor is, amikor kizártak olyan esetleges torzító tényezőket, mint például az iskolázottság szintje, az egyes krónikus betegségek megléte, illetve olyan szokások mint például a rendszeres testmozgás végzése vagy hanyagolása, az esetleges alkoholfogyasztás, illetve az étkezési szokások,

Noha ismert, hogy több kockázati tényező is befolyásolja a betegségek és a korai elhalálozás kockázatát, viszonylag kevés ismert a pszichológiai okok terén – hívta fel rá a figyelmet a kutatás egyik szerzője, Lewina Lee. Egyúttal megjegyezte, hogy a friss kutatás szerint az élethosszra hatást gyakorló pszichológiai tényezők egyike lehet az optimizmus is, amelyet akár terápia során is lehetne „használni”.

hirdetés

Egyelőre ugyan nem lehet tudni, hogy miért lehet pozitív hatása az optimizmusnak, de elképzelések szerint talán jobban képesek kezelni a stresszforrásokat az optimista emberek, és akár az is közrejátszhat, hogy az optimista embereknek gyakran egészségesebb szokásaik vannak.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés